A CEE-régió autópiaca már nemcsak elérte, de meg is haladta a járvány előtti szintet

A közép-kelet-európai autópiac 2026 első félévében új szakaszba lépett: a vizsgált CEE8 országok újautó-piaca összesítve már körülbelül 1 százalékkal meghaladta a 2019 első féléves, vagyis a Covid előtti volument, miközben az Európai Unió egésze továbbra sem tért vissza a járvány előtti szintre.  A régióban a személyautó-forgalomba helyezések 8,9 százalékkal, a kishaszonjármű-regisztrációk pedig 14,4 százalékkal nőttek 2026 első félévében, szemben az EU 5,7, illetve 1,9 százalékos bővülésével.

Félévente megjelenő CEE Automotive Reportunk a közép-kelet-európai autópiac gazdasági, keresleti, hajtáslánc- és infrastruktúra-folyamatait elemzi. A mostani jelentés egyik legfontosabb újdonsága, hogy a CEE-régiót már nem pusztán felzárkózó piacként mutatja be: a régió több mutatóban gyorsabban állt helyre, mint az EU egésze, ugyanakkor a növekedés mögött egyre nagyobb országonkénti különbségek látszanak. Lengyelország és Horvátország már egyértelműen a járvány előtti szint felett teljesít, Csehország és Magyarország lényegében visszatért ehhez a bázishoz, míg Ausztria, Románia, Szlovákia és Szlovénia még elmarad a 2019-es volumentől.

A 2026 első félévi adatokat elemző jelentésünk egyik legfontosabb tanulsága, hogy az autóipar jövőjét egyre inkább a változásokhoz való alkalmazkodás képessége határozza meg. Az AutoWallis több CEE-piacon, számos márkával és különböző autóipari üzleti modellekben van jelen, így a régió folyamatait nem elszigetelten, hanem összefüggéseiben látja. Ez a perspektíva nemcsak a piaci kockázatok kezelését segíti, hanem azt is, hogy időben felismerjük az új növekedési lehetőségeket.

Az AutoWallis CEE Automotive Report 2026H1 jelentés egyik legfontosabb üzenete, hogy a közép- és kelet-európai autópiac már nem egységes történet: miközben egyes országokban az elektromobilitás gyorsul, másutt továbbra is a motorozáció és a járműpark megújulása jelenti a fő hajtóerőt. A következő évek nyertesei azok lehetnek, akik ezt a sokszínűséget nem akadályként, hanem lehetőségként kezelik. 

CEE Automotive Report

A kiadványt bemutató sajtóbeszélgetés közvetítése: